2015. december 9., szerda

KURSZÁN VÁRA SICAMBRIÁBAN-ATILLA KIRÁLY VÁROSÁBAN ÓBUDÁN

Sicambria-Óbuda városa a Megyer- (Pest) hegyen létezett, Kurszán fejedelem vára pedig a város dél-keleti oldalán állt. Ezt látjuk a metszeten. Óbuda várai egyforma magasságban vannak a háttérben látható mai Buda várával ! Már csak ezért sem lehetnének ezek a mai főtér környékén, sem Pomázon vagy Pilismaróton és Budakalászon sem. Történészeink téveszméket gyártottak, és adnak elő napjainkban, és ugyanezt az önámítást csinálják a másik oldalon is nemzeti öntudatba révülve. Mindben az a közös, hogy állításukra nem rendelkeznek helymeghatározó oklevelek igazolásával sem. Kurszán fejedelem várának a római körcirkuszba erőltetéséről már elkészítettem egy blog oldalt, amit az idei terepkutatásaim eredményeivel kiegészítve folytatok ezzel az oldallal.
BÁRTFAI SZABÓ LÁSZLÓ KURSZÁN VÁR AZONOSÍTÁSA
1. Óbuda látképei hegyen ábrázolják a várakat: a préposti-királynéi, és Kurszán várát is.

A látképből már alapból megtudtuk, hogy maga a vár mely földrajzi területen található. Nézzük az okleveles forrásokat is! Pontos és minden kétséget kizáró, helymeghatározó adatokkal rendelkezünk a Kurszánvár környéki földek adás-vételéről. Ezért is érthetetlen, hogy történészeink miért nem tudták Sicambria-Atilla városa-Óbuda várait, és ezekkel együtt Kurszán fejedelem várának területét meghatározni.

Az 1332-es oklevél az óbudai földterületet a Dióskút helye alapján határozza meg!

MOL ARCANUM

DL-DF6136
Keltezés1373-08-24
Kiadó:SZEPESI JAKAB ORSZÁGBÍRÓ
Régi jelzetQ 332 / VBUDA 18 29
DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Kincstári levéltárból (E) • MKA, Acta ecclesiastica ordinum et monialium (Q 332)Fennmaradási formaEredetiPecsétFüggőRegesztaBude. in festo b. Bartholomei ap. Scepus-i Jakab comes bizonyítja, hogy eléje járult Thomas dictus Zala, hospes de Veteri Buda, et domina Margareta, coniunx eius, filia videlicet Pauli filii Vydus de dicta Veteri Buda és bejelentették, hogy bizonyos szőlőjüket Óbuda területén, mely 26 holdat foglal magában és mely a budai káptalan oklevelének tanúsága szerint az említett úrnő apját, Vydus fia Pált vétel címén illette meg és az úrnőre atyai jogon szállt át, inter antiqui castri Kurchan vocati locum et curiam reginalem ac ortum lapideum adiacentem usque magnam viam et claustrum Beate Virginis sanctimonialium de Veteri Buda se extendentem, eladták a szőlő és birtokrész minden tartozékával 16 dénármárkáért a nevezett budai kolostornak és a benne Istennek szolgáló apácáknak, semmi jogot sem tartván fenn abban maguknak vagy utódaiknak. Eredeti, hártya, függőpecsét. - Regeszta forrása: OL regeszta
2762 oklevél

2. AZ OKLEVELEK SZINTÉN HEGYTETŐN AZONOSÍTJÁK KURSZÁN VÁRÁT, UGYANOTT AHOL A LÁTKÉPEK IS !

Az oklevél tehát, amely Kurszán várának helymeghatározója,  szőlő-föld területről szól, amely a vártól a Boldogságos Szűz óbudai apácakolostoráig terjed. Már önmagában ez az okleveles tény is bizonyítja azt, hogy Óbuda várai-városa hegyen létezett, pontosan ott, ahol a látképek is ábrázolják! Ezért szólnak a város oklevelei szőlő földekről, és ugyanezért halad a nagy út az óbudai Fehéregyháza felé.
A szőlő földbirtok az óbudavári apácák tulajdona lett, abban a korszakban, amikor Erzsébet királyné az óbudai prépostság környékén szerzett területeket az apácáknak adományozza.
MOL ARCANUM
A földterület vételeken kívül, azonban van még helymeghatározó adatunk Kurszán váráról, mégpedig az esztergomi nagy út, a Magnam Viam(oklevél 6136.) és a Diós-Nussbrindl(oklevél 2762.) forrás! Az igazán ütős bizonyíték azonban az, hogy mindezt számunkra térképen is megörökítette az esztergomi hiteles földmérő !

FELKIS TÉRKÉPE A MAI DOMBORZATI TÉRKÉPPEL AZONOSÍTVA
Ez esetben ugyanazt a területet látjuk, amit korábban is, de most délről nézünk észak felé. Könnyen azonosíthatóak a domborzat alapján a hegyek, és maga a földrajzi terület is!
ÜRÖM HATÁRA MELLETT AZ ESZTERGOMI NAGY ÚT ÉS ALBA ECCLESIA !
A Felkis térképről megállapítható, hogy az esztergomi földmérő pontosan ábrázolta, és ugyanakkor nagyon ismerte a környéket. Az Üröm-hegy vonalát, a magasságát is úgy rajzolta, mintha ő már használta volna a Google Earth alkalmazást, és ez csak úgy lehetséges, ha már sokadjára járt ezen a környéken. Az utak megtalálását is neki köszönhetem.
  • A régi-római esztergomi út Üröm területén keresztül érkezik térképünk látható részére
  • Felkis 1778-ban tudta, hogy az óbudai Fehéregyháza hol található!
  • A térkép ábrázolása, az utak elhelyezkedése, minden tekintetben megfelel Óbuda városának okleveleiben leírtakkal.
  • Térképünk pontosan egyezik a mai domborzati térképpel
  • A mogyorós forrás Fons Nussbrindl néven szerepel a térképen, az okleveles források szerint Kurszán várának dél-keleti oldalán volt.





3. A FELKIS TÉRKÉP UGYANOTT ÁBRÁZOLJA ATILLA VÁROSÁT, AHOL A LÁTKÉPEK ÉS OKLEVELEK IS !

Óbuda Fehéregyháza az Üröm-hegyen látható, ahol eredetileg a város is létezett.







KURSZÁN VÁRA MŰHOLDAS KÉPEN





KURSZÁN VÁRA A TEREPEN

Kurszán-vár tornyának romja napjainkban is látható.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése