2022. augusztus 22., hétfő

A RÉZPÁLCÁS FALKUTATÁS A TEREPEN

SZÉKESFEHÉRVÁR


Számomra, valamikor úgy 2011.év környékén kezdődött ez a dolog, az évszám is fontos, hiszen ez is egy folyamat része. Elmesélem, hogy nálam miként indult a rézpálcával való kutatás, mert fontos, hogy ezt a kedves olvasóim megértsék, még mielőtt bárki is tudománytalansággal vádolna. Szerintem, másnak is tanulságul szolgálhat ez a történet. Előzetesen is elmondom, hogy bármikor-bárkinek, szívesen igazolom-bemutatom, a terepbejárásaink alkalmával a pálca működését, az épített falak kutatásában. Az eltelt 10 évben, több száz ember számára mutattam be ezt a pálcás falkutatási módszert, és minden alkalommal ugyanúgy működött.


ÉN VOLTAM A LEGNAGYOBB SZKEPTIKUS !


Az olvasatlan tudatlanok most bizonyára ledöbbennek, felhördülnek vagy kinevetnek. Azonban ez a rézpálcás vizsgálat működik, és ezt számomra egy geodéta szakember bizonyította a terepen, a szemmel is jól látható, széles falszakaszok vizsgálatakor. 

Sosem hittem például a közismert csontkovács-táltosnak a tévében, mikor pálcával bohóckodott az emelt-díjas telefonhíváskor, és ő bemérte(telefonon és a Tv stúdióban) az agyatlan telefonálónak, hogy "rossz helyen van az ágya", és persze, majd az ő kollégái húszezer plusz áfáért megmondják az illetőnek, hogy majd hová feküdjön ezentúl. A többi népbutítónak sem hittem soha, mikor tésztadögönyözővel gerincműtétet csinált, vagy éppen a tévében táv-gyógyítást végzett, a betelefonáló meg "úgy meggyógyult", hogy következő héten feldobta a pacskert. Éppen ezért voltam én is kiakadva, mikor még régen, számomra egy meglepő dolog történt kinn a terepen. Dunakeszin történt előadásom végén jött oda hozzám egy illető, aki kiderült, hogy geodéta, földmérő, Szkubán Zsolt. Ígérte, ha megmutatom neki a terepen lévő falakat, akkor ő azt műszeresen is megvizsgálja-igazolja. Nosza, kaptam az alkalmon, hiszen minden segítség jól jött a kutatásunkhoz. Alig vártam, hogy a megbeszélt találkozó időpontja eljöjjön.

Felsétáltunk a budakalászi kőbánya feletti területre, a királyi Fehérvárhoz, és nézzük a falakat. Akkor jutott eszébe a földmérő Zsoltnak, hogy a "műszert" lent hagyta a kocsiban. Visszaszaladt érte, én pedig gondolatban dörzsöltem a kezem, mert azt képzeltem, hogy majd egy háromdimenziós talajradart fog a várdombra felcipelni, visszafelé jövet. Leláttam a kocsihoz, látom siet vissza a geodéta szakember, és nincs nála nagy méretű műszer, sőt, távolról semmit sem láttam nála. Már messziről kiabáltam neki. A műszert nem hozod? Nálam van, szólt a válasz, és közelebb érve, mutat egy rézpálcát. Na ekkor kellett előkeresnem a finomabb modoromat, valahonnan nagyon mélyről! Rögtön mondtam is, hogy ez egy baromság, egy néphülyítő átverés! De a geodéta Zsolti csak sejtelmesen mosolygott. Én pedig nemsokára olyan leckét kaptam a prekoncepcióról, az előzetes elképzelésekről, melyet egész életemben nem fogok elfelejteni. Mutasd, hol van a fal szerinted, mondta a szakember. Ott, nyolc lépés távolságban, mutattam neki a lepusztult dombtetőn, szemmel is jól látható széles falakat. 


A BOKORSOR A SZÉLES FALSZAKASZ


A széles falon végighúzódó bokorsort egy átjáró szakítja meg, ott indult el a pálcával a geodéta. És a fal kezdetekor-amit szemmel is jól látni, a pálca elfordult, és egészen addig így maradt, míg a fal tartott, majd szépen visszafordult úgy, ahogy a széles fal véget ért. Közben a geodéta keze, ugyanolyan tartásban volt, és nem mozgott. Nem hittem, nem akartam hinni a szemeimnek! Menj már, ezt te csinálod, mondtam Zsoltnak, próbáltam szkeptikus maradni. És ismét megtörtént ugyanaz. Imádkozni kell hozzá, hogy mozogjon, vagy gondolni kell valamire? Olvastam már erről korábban, ökörségeket, ezért szakadt ki belőlem ez a furcsa kérdés. Nem, dehogy, nincs semmi ilyesmi, jött a válasz! Nekem is működik? Átadta a rézpálcát, és beállította az én kezembe úgy, hogy forogni tudjon. És elindultam keresztben a falon, és a pálca úgy elfordult balra, hogy majd kiesett a kezemből. Meglepődtem, mert nem voltam erre felkészülve! Próbáltam továbbra is hitetlenkedni, és dolgoztak a fogaskerekek a fejemben, bár nyikorogtak és akadoztak rendesen. Oké Zsolti, de akkor áruld el, hogy mitől működik! Próbáltam tudományos maradni. Tisztában voltam vele, hogy ezt tudományosan kell megmagyarázni majd. Mert lesznek majd olyan tapasztalatlanok, mint én voltam, akik majd bűvésztrükknek akarják ezt a módszert beállítani. Így is van rengeteg dilettáns a hivatalos oldaltól, gondoltam magamban. Így majd még nagyobb támadási felületet kapnak a balfékek.


MITŐL MŰKÖDIK?


Ez volt a legfontosabb kérdés számomra is. Megváltozik a föld töltése, és a pálca ezt érzékeli, az emberi elektromossággal együtt, jött a válasz. Tudtam én is, hogy a fémkereső készülék is réztekerccsel és elektromossággal, elemmel vagy akkuval működik. Azzal is tisztában vagyok, hogy az emberi test is elektromos jeleket használ. Így érthető, hogy a rézpálca miként mozdul meg az emberi kézben tartva.
Amit én magam is tapasztaltam ezzel kapcsolatban az, hogy az épületekbe tartó közmű-vezetékeket is lehet ezzel a módszerrel érzékelni. 
Itt találtam róla egy érthető leírást. Nem akarom én ezt a módszert elméletileg igazolni. Megelégszem én azzal, hogy ez valóban működik a földben lévő falak kutatásánál. Számomra ez a lényeg, és ezt a terepbejárásaink alkalmával igazolom is a jelenlévők számára. Azt is le kell szögeznem, hogy semmilyen másfajta mérésre nem használom, és továbbra is  szkeptikusként állok hozzá.
Nagy tanulság azonban számomra az, hogy amit az ember még nem ismer, amit még nem tapasztalt, azt nem szabad, hogy elvből elutasítsa. Igyekszem erről tágabb tudást szerezni, és ezt az oldalt bővíteni a témával kapcsolatban.

Frissítés.

Megkérdeztem a Geodéta csoportban a szakembereket a témáról. És lám, sokan használják, és mérnek vele, működik.














Úgyhogy ezek a Geodéta szakemberek véleményei, csakhogy ezzel tisztában legyenek azok a szkeptikusok, akik ezt a módszert tudománytalannak vagy boszorkányságnak szeretnék beállítani.



                                                         Egyed Zoltán 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése